Szerintem a világ

Szerintem a világ

Első helyzetjelző lámpa használata

2023. január 24. - Tivoli Rider

Sokszor találkozom az út szélén parkoló autóval, aminek a tompított fényszórója be van kapcsolva, ezzel vakítva a szembejövő forgalmat. Furcsa a gondolat, de a parkoló, de tompított fényszórót használó jármű tényleg jobban vakít, mint a forgalomban szembe jövő. Emellett megtévesztő, hiszen a nem helyzetjelzőt használó autóról inkább feltételezzük, hogy halad, minthogy parkol.

Feltételezem nem az van a háttérben, hogy az autós oktatás már nem helyezne erre hangsúlyt, inkább a modern autókon megtalálható automata fényszórókapcsolás lehet az oka, illetve az, hogy az autó vezetője nincs tudatában ennek használatával, mármint, hogy manuálisan is átkapcsolhatna helyzetjelzőre.

Szóval, kérlek figyelj erre közlekedő embertársaidra való tekintettel.

Idézek ide egy kis részletet a https://alapjarat.hu/hasznos-infok/helyesen-hasznalod-az-autod-lampait oldalról

"Tompított fényszóró

Bármikor használható; éjszaka és korlátozott látási viszonyok mellett kötelező! A tompított fényszórót álló járművön tilos használni, kivéve a forgalmi okokból történő megállást, valamint a ködöt és a havazást (automata fényszóró esetén is lehet helyzetjelzőt kapcsolni!)."

https://petiszitter9.webnode.hu/

Üdvözöllek a blogomon

Szép napot!

Nem vagyok nagyon beszédes fajta, a véleményemet sokszor inkább megtartom magamnak, de azért néha kikívánkozik.

Lesznek olyan írásaim, amik nemtetszést váltanak ki, vitákat eredményeznek
Az esztelen vita nem célom, nem megyek bele.
Ha valamelyik írásom meghallgatásra talál, esetleg elgondolkoztat embereket, annak örülök.
Még nem tudom, hogyan lehet moderálni a hozzászólásokat, mert új vagyok ezen a felületen, de az észnélküli anyázásokat, fröcsögő nyállal mindenbe politikát belekeverő hőbörgéseket törölni fogom.

A blogom célja pozitív életszemlélet átadása másoknak, becsületre, tisztességre nevelés lesz.
Rá szeretnék világítani dolgokra, amik szerintem nincsenek jól, amiket lehetne jobban csinálni, hogy mindenki jobban érezze magát.

Hirtelen bevezetőnek ennyi elég is lesz.

süti beállítások módosítása